Amikor tudjuk, hogy mit, de nem tudjuk hogyan!

A jelenleg egyre inkább romló közbiztonság miatt, mindenkinél előtérbe helyeződik a saját, illetve a család védelme. Sajnos, gyakran már csak akkor kerül sor a riasztórendszerrel történő védelem megvalósítására amikor megtörtént a baj. Jó esetben csak a szomszédnál vagy ismerősnél történik betörés, rosszabb esetben a saját halogatásunk árán tapasztaljuk meg azt a kellemetlenséget, amit egy ilyen illetéktelen behatolás okoz.

Riasztó

Bár még egy jól és biztonságosan kiépített riasztórendszer sem tud megvédeni minket teljes mértékben a betöréstől, de statisztikailag kimutatott és bizonyított tény, hogy azokban az ingatlanokba, ahol a mechanikus védelem mellett, elektronikus védelem (lakásriasztó) is kiépítésre került tized annyi betörési kísérlet történik, mint az egyéb ingatlanokban.

Tapasztalataink szerint, gyakran ezeknek a halogatásoknak az oka, nem is annyira a lakásriasztó kiépítésének az anyagi vonzata, hiszen már a piacon igen tág intervallumok között lehet találni riasztó kiépítéssel kapcsolatos árakat, mint inkább az, hogy nem tudjuk pontosan, milyen lakásriasztó is lenne számunkra a legmegfelelőbb megoldás.

Hiszen mindegyik ingatlan más, mint ahogy a védelmével szemben támasztott igények is különbözőek. Ma már a lakásriasztók terén a fejlődő technológiának és eszközöknek köszönhetően többféle lehetőség áll rendelkezésre a leendő tulajdonosok számára.

Különböző megbízható márkájú riasztók közül lehet választani a leendő tulajdonosoknak, mint vezetékes, mint vezeték nélküli (rádiós) riasztórendszerek esetén. Csak a teljesség igénye nélkül, MABISZ minősített központok, és eszközök közül a kanadai gyártmányú PARADOX SPECTRA, DSC, angol gyártmányú PYRONIX és a magyar fejlesztésű szintén minősítéssel rendelkező MARK-8 riasztók. Illetve a rádiós rendszerek esetén a szintén kanadai PARADOX MAGELLAN, cseh gyártmányú JABLOTRON Profi60, Oasis, JA-100, valamint a lengyel gyártmányú ELMES rádiós kiegészítők.

Amennyiben bizonytalan, hogy melyik rendszer, milyen tudással rendelkezik, és mely igényeket képes kielégíteni, mindenképp érdemes biztonságtechnikai szakember véleményét kikérni. Jelenleg az interneten található vagyonvédelmi cégek ebben segítséget nyújtanak, akár egy ingyenes helyszíni felmérés keretében. Nem érdemes halogatni, és nem érdemes addig várni még egy árajánlatra sem, amíg a baj megtörténik.